Developed in conjunction with Ext-Joom.com

Gyümölcsfa telepítés

Gyumolcsfaosztas lajart

 

Etyek fényei

 etyek fenyei

Programajánló

 Plakat 2017 1

Szelektív gyűjtő házhoz megy

Etyek szorolap

Oldalainkat olvassák:

Oldalainkat 63 vendég olvassa

PDF olvasó

reader windows

ETYEK-BUDAI BORVIDÉK

A BORVIDÉK TÖRTÉNETE

Hazai borvidékeink között jogilag a legújabbak, történelmileg a legrégebbiek közé tartozik az Etyek-budai borvidék. A legújabb, mert ezzel az elnevezéssel alig 10 éve találkozhatunk – sõt, az önálló Etyeki borvidék sem idõsebb 17 évesnél –, de egyben a legrégebbi is, mert a környéken már a rómaiak idejében is foglalkoztak szõlõmûveléssel.

Budafokon egykoron a Római Birodalom határõrtornyai vigyázták ezeket az õsi szõlõ- és gyümölcsligeteket. A budai hegyek bortermelésérõl a 13. századi oklevelekben is olvashatunk. Az Árpád-házi királyok uralkodása idején virágzott a szõlõtermesztés a környékén, és az ezeken a vidékeken élõ emberek megélhetésének fõ forrásává vált.

Az egykori Buda környéki borvidék valaha Szentendrétõl Tétényig, a Duna partvonalán elterülõ hegy-, és dombvidék szõlõit foglalta magába. Négy fõ körzetre oszlott: Szentendrei szõlõk, Budai szõlõk (óbudai, Sashegy környéki), Promontori szõlõk, Tétényi szõlõk.

A középkori, de még a török kiûzése utáni Budának is egyik legfontosabb gazdasági tevékenysége volt a szõlõmûvelés, nemesítés. Ennek emlékét õrzi például a budai zöld nevû szõlõfajta. Szõlõvel volt beültetve akkor még a Rózsadomb, a Kiscelli-párkánysík, sõt maga a budai Várhegy is. A legjobb fekvésû tõkesorok a Gellérthegy és a Sashegy lejtõin húzódtak.

A mai villákkal, bérházakkal beépített budai dombokon hosszú évszázadokon keresztül hazánk talán leghíresebb borvidéke terült el. Mátyás király bölcs politikájának és a Duna közelségének köszönhetõen Buda és Pest már a 15. században borkereskedelmi központ volt.

A szállítási lehetõséget a Duna biztosította, így nagy pincék épültek a borok tárolására. A pincék közvetlen lejárattal nyíltak a Duna-partra, így a borok szállítását hajóval tudták megoldani. A pincék építésekor kitermelt kövekbõl épült a folyó mentét szabályozó rakpart. Ezen pincék többsége még ma is mûködik. Fejlõdtek a szõlõtermelés, szüret és feldolgozás speciális eszközei, monumentális, ma is mûködõképes bálványsajtók készültek.
A környéken sok rác telepedett le. Ennek következménye képpen a török megszállás után fõleg a vörösbor elõállítása volt domináns. A Buda-Sashegyi Kadarka európai hírûvé vált, amit feketekadarkából készítettek. Az 1880 körüli bécsi éttermek itallapján ez a budai vörösbor árban igen elõkelõ helyen, az importált francia borokkal egy sorban szerepelt.

A háborúk következményeként jelentõsen megritkultak a szõlõk. A törökök kiûzése után német szõlõmûvelõk telepedtek le a vidéken. 1720 és 1770 között 112 német családot telepítettek a községbe, akik felszántották a letarolt földeket, kiirtották az erdõket és néhány évtized alatt felvirágoztatták a mezõgazdaságot. Az 1736-41. évi promontori szõlõtulajdonosok névsorában szereplõ 572 névbõl 309 német csengésû volt. Ebbõl is következtethetünk a német nemzetiségûek tudatos betelepítésére. A 192 szerb név mellett csak 50 magyar név szerepelt a névsorban.

A 18. században rendszeressé vált a szõlõtelepítés Promontoron és környékén, ahol komoly pincekultusz alakult ki. A Kadarkát és más vörösbort adó fajtákat igyekeztek leváltani fehér fajtákra, a lakosság igényeihez igazodva. Évrõl évre nõtt az állandó lakosság száma. A legszegényebb zsellér is rendelkezett valamennyi szõlõvel. Fõleg Promontoron és Kistétényben a század végétõl kezdõdõen a szõlõt bérlõ budai, pesti polgárok körében nagy divatja lett a pincézésnek, aminek következtében igen komoly pincekultusz alakult ki.

Változtak a borfogyasztási szokások is. 1830 körül a nagyvárosi lakosság inkább a fehérbort kereste. Arra kényszerültek a budai vidéken is, hogy egyre több fehérborszõlõ-fajtát szaporítsanak. 1890-ben ezen a vidéken is nagy pusztítást végzett a filoxéra és az ültetvényeket szinte teljesen elpusztította.

A szõlõkultúra újbóli fellendítése nem járt a várt sikerrel, így csonthéjas gyümölcsök telepítésével igyekeztek a helyi gazdasági életet fejleszteni. A gyümölcsösök lassan kiszorították a szõlõterülteket. Mindehhez még a város dinamikus fejlõdése is hozzájárult. Az 1872-ben egyesült fõváros óriási terjeszkedésnek indult, amelynek áldozatává váltak az egykoron virágzó szõlõültetvények. Krúdy Gyula idézi szomorúan egyik írásában, hogy Kerkápolyi István mûegyetemi tanár 1908-ban szüretelte az utolsó sashegyi vöröset. Azóta sem tudja senki, milyen is lehetett az a bor…

Budapest nagy lehetõségeket kapott arra, hogy kedélyes kis városrésszel adózzon a kulináris örömöknek, ám nem tudott élni adottságaival. Nyoma sem maradt a régi Tabánnak, és mindössze apró kis tükörcserepek emlékeztetnek Óbuda és Budafok régi fényére. A terjeszkedõ város eltüntette az egykor híres budai szõlõket is, és a legutóbbi idõkben már a fõváros nyugati agglomerációjához tartozó mezõgazdasági területek is veszélybe kerültek.

A borvidék többi területének másként alakult a sorsa. A hagyományos jellegû szõlõhegyek és nagyobb szõlõültetvények ma Biatorbágy, Bicske, Tök, Etyek vonalában kezdõdnek. A XIX. század közepén a korszerûsítéseknek és újításoknak köszönhetõen a Vál-völgyi uradalmi szõlészetek jó hírnevet szereztek maguknak. Jó minõségû fehérbort állítottak elõ a pákozdi, sukorói, nadapi, velencei szõlõhegyeken.

A profilváltást Törley József felismerése hozta, aki kiváló lehetõséget talált a korán szüretelt, magas savtartalmú bogyókban. Pezsgõüzeme világhírûvé tette a borvidéket. A századforduló után szinte kizárólagosan Törley József budafoki pezsgõgyára vásárolta fel.

A II. világháború után a helyi szõlõkultúra is válságba jutott. A fordulatot az 1955-ös év hozta meg, amikor megalakult a Hungarovin borgazdasági kombinát etyeki célgazdasága. A Hungarovin Rt. szõlõültetvényeinek (ma a Henkell Söhnline tulajdona) és a termett minõségi fajtáknak köszönhetõen emelkedett Etyek-Buda borvidéki rangra.

Az 5632 hektárt kitevõ Etyek-budai borvidék bortermelésének súlypontja napjainkra Etyekre és tágabb környékére tevõdött át. Az egyedi ökológiai viszonyok, a talajok magas mésztartalma és a szeles fennsíkokból adódóan általában egészséges a szõlõ. Ezen a borvidéken a pezsgõgyártáshoz ideális, nagy savtartalmú boralapanyag terem. A szõlõtermesztés uralkodó maradt a kedvezõ gazdasági helyzet miatt.


Talán éppen ezért olyannyira izgalmas, hogy az Üröm-Budajenõ-Etyek-Pázmánd karéjban egyre több kis pincészet kezd ismét bort készíteni. A mezõgazdasági árutermelés virágzása ugyanis némi védelmet nyújthat a természetben élõ embernek Budapest tõszomszédságában is.

A legtöbben Champagne-hoz hasonlítják a borvidék adottságait, s hogy nem véletlenül, arra komoly bizonyítékokra találni a múltban. A hasonlóságra ugyanis a már említett Törley József is felfigyelt, és az itteni szõlõkre alapozva tette világhíressé pezsgõüzemét.

Etyek-Buda legújabb virágzása azonban elsõsorban már nem nagyobb vállalkozásoknak, hanem 1-5-15 hektáros kis családi birtokocskáknak köszönhetõ. Számtalan kis pince fogott palackozott borok készítésébe, s ez különös bájt kölcsönöz a vidéknek. Vannak azonban komolyabb kezdeményezések is. A rendszerváltás évében Etyek adta az egyik elsõ országos hírnevet szerzõ magánborászatot, Báthori Tiborét. Nagyformátumú öreghegyi chardonnay-ja, megmutatta a termõhelyben rejlõ hatalmas lehetõségeket és kijelölte a követendõ színvonalat.

Az eltelt több mint egy évtized alatt az Etyeki borvidék mintegy tucatnyi vezetõ szõlõbirtoka nagy utat járt be, úgy a technológiai fejlõdést, mint a borok minõségi változását tekintve. A jövõben rejlõ további lehetõségek pedig nagyok, hiszen a telepíthetõ területnek ma még csak mintegy 30%-án találunk szõlõt.

"Etyek, Budapest szõlõskertje" - a szlogen pontosan mutatja, mire rendeltetett a vidék. A jó borok készítése nem egyszerûen árutermelés, hanem egy lehetõség arra, hogy a fõvárosiak élhetõbbnek érezzék világvárossá szürkülõ kolosszusukat.

A Zsámbéki-medencében, a Buda környéki hegyvidéken és a Velencei-hegyvonulaton meghúzódó szõlõterületek szerint a borvidéket két körzetre osztották. Az etyeki körzethez Alcsútdoboz, Bicske, Csabdi, Etyek, Felcsút, Gyúró, Kajászó, Martonvásár, Nadap, Pákozd, Pázmánd, Sukoró, Tordas és Vál, míg a budai körzethez Budajenõ, Budakeszi, Pilisborosjenõ, Telki, Tök, Üröm települések határrészei tartoznak.

Az etyeki szõlõtermõ vidéket elõször 1990-ben emelték borvidéki rangra, majd 1997-ben Budapest szõlõskertjét (budai körzet) is hozzácsatolva megalakult az Etyek-budai Borvidék.

A történelmi jelentõségû Körpince pince együttes, a Kecske-gödör, a Sóskúti úti pincesor, az egyedülálló présházak, a gyönyörû szõlõhegyek, a szõlõmûvelés és borkészítés tárgyi örökségei a múltról tanúskodnak, és kiváltják belõlünk a bor és a szõlõkultúra hagyománya iránti megbecsülést.

TERÜLET

Fejér megye északkeleti peremén, az Etyeki-dombság kezdetén fekszik. Adottságai szinte megegyeznek Champagne-éval. Területe 1480 hektár.

KLÍMA

A lefolyásos domb- és hegyoldalakon, fennsíkokon a légmozgás gyakori, bõséges a napsütés, ami kiemelkedõ termelési biztonságot ad, ritkák a számottevõ fagykárok. Évi átlagos hõmérséklete az országos átlagnál kissé alacsonyabb, csapadékellátottsága közelíti az országos átlagot. Az ökológiai adottságok lehetõvé teszik a korai szürettel kiváló pezsgõalapborok, késõi szürettel pedig a minõségi boralapanyag készítését.

TALAJ

Meszes alapkõzeten lösz alapú csernozjom, illetve erdõmaradványos csernozjom.

(c) 2017 Etyek Nagyközség Honlapja