A nemzetközi sikert aratott a budapesti Békejel
Az iraki háború kitörése óta világszerte béketüntetésekkel emlékeznek a háború kezdetének évfordulójára. Budapesten évről-évre többen és többen vesznek részt a különböző civilszervezetek által a Hősök terére szervezett élő Békejel formáló megmozduláson.
A fáklyások által formált Békejel üzenete már az első évben is átütőnek bizonyult. Néhány civil szervezet és lelkes fiatalok százai már 2004-ben is elérték, amit az országimázs-guruk sok pénz elköltésével is csak nagy nehezen, vagy egyáltalán nem képesek garantálni: "Hungary" teljesítménye a Hősök terén készült fotóval március 20-án a BBC címlapjának vezető témája lett. A képet átvette a CNN és más, nagyon látogatott hírportálok is. Az eseményről készült képek bejárták a világot.
A megmozdulásról és a mozgalomról itt olvashat bővebben.
A Békejelről itt talál ismertetőt.
A napokban kapcsolatba kerültünk a szervezőkkel. Olyan kérdéseket tettek fel, mint például, hogy érezzük-e az erőszakot, és annak fokozódását magunk körül? Szerintünk mit lehetne tenni az erőszak megfékezéséért? Illetve, hogy mi magunk mit tettünk már konkrétan az erőszak ellen?
Olyan tényekkel szembesítettek, minthogy jelenleg is 30 háború zajlik a világban, melynek ártatlan milliók az elszenvedői. Vagy, hogy a háborúknak minden percben van egy áldozata. A nagyhatalmak sorra rúgják fel a különböző háború, és nukleáris fegyverkezés elleni egyezményeket. Jelenleg akkora a nukleáris arzenál, mellyel huszonötször lehetne elpusztítani a Földet. A fegyverkezésre költött dollár milliárdok 10%-a is elegendő lenne az éhezés megállítására.
Döbbenetes adatok. És ami még döbbenetesebb, hogy az erőszak megállíthatatlannak tűnő módon terjed. Az erőszaknak persze számos formája van: pénzügyi, nemi, pszichikai, fizikai, stb. A mozgalom most elsősorban a háborúk, és a nukleáris fegyverkezés megakadályozásáért harcol, de ők is tudják, hogy ezzel párhuzamosan az országokon, közösségeken, családokon belüli erőszak ellen is küzdenünk kell. Az erőszak bennünk gyökeredzik, ezért elsősorban saját magunkban kell azt felismerni, és kezelni. Például amikor családtagjainkkal, barátainkkal, munkatársainkkal, közösségünk többi tagjával szemben érezzük jelenlétét.
Etyek / Magyarország / Föld / Világegyetem