Tisztelt etyeki polgárok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az 1992. óta működő Etyeki Sportért alapítvány (egyik alapítója Báthori Tibor volt) a jövőben közhasznú alapítványként folytatja tevékenységét, így az szja 1 %-ának fogadására is jogosult, technikai száma: 18481570-1-07. Az új alapító okirat cégbírósági bejegyzése folyamatban van.
Az alapítók eredeti céljainak megfelelően kívánjuk folytatni a munkát. Számítunk az Önök támogatására. Az alapítvány rendelkezésére álló pénzösszegből a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő módon, a beérkezett pályázatok alapján tudunk támogatást nyújtani. Ennek értelmében várjuk – többek között – az általános iskola, óvoda és a sportegyesület jelentkezését.
Kivonat
Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okiratából
Az alapítvány céljai, a célok megvalósítása:
A község lakossága sportéletének aktivizálása, a sporttevékenység kulturált körülmények között történő folytatásának megteremtése, egészséges életmódra történő nevelés és a szabadidő szervezett sporttevékenységgel történő eltöltésének elősegítése.
Az Alapítvány által végzendő közhasznú tevékenység az 1997. évi CLVI. tv. 26. § c) pontja alapján:
14. sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével,
Csatlakozás az alapítványhoz:
1. Az alapítvány nyitott, ahhoz felajánlásokkal bármely belföldi, illetve külföldi természetes vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet csatlakozhat, ha az alapítvány céljait, működési szabályait elfogadja.
2. A csatlakozás elfogadásáról a Kuratórium dönt.
Az Alapítvány támogatást egyéni kérelmek vagy pályázatok alapján nyújthat. A támogatott személyek vagy szervezetek tevékenysége az alapítványi célokhoz kapcsolódik, azok megvalósítását segíti.
Juttatások, pályázatok:
Az Alapítvány bármely cél szerinti juttatását pályázathoz kötheti. A pályázat nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből – az eset összes körülményeinek mérlegelésével – megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van (színlelt pályázat). Színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat.
Az Alapítvány ösztöndíjat és egyszeri támogatást is nyújthat, valamint az alapítványi célok mind hatékonyabb megvalósítása érdekében fő- és mellékállású alkalmazottat is foglalkoztathat.
Kuratóriumi tagok:
Molnár Tibor
Lakcím: 2091 Etyek, Vajda J u. 4.
Túrós István
Lakcím: 2091 Etyek, Kossuth Lajos u. 47.
Torma Gyula
Lakcím: 2091 Etyek, Ötház u. 1.
A Kuratórium elnöke: Torma Gyula 2091 Etyek, Ötház u. 1. sz. alatti lakos
A Kuratórium döntéseit a döntés időpontját követő két héten belül írásban, tértivevényes levél megküldésével közli az érintettekkel, valamint a
www.webetyek.hu internetes honlapon nyilvánosságra hozza.
Az Alapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba az Alapítvány székhelyén – az Alapítvány képviselőjével előzetesen egyeztetett időpontban – bárki betekinthet.
A Kuratórium évente egyszer a
www.webetyek.hu internetes honlapon nyilvánosságra hozza az Alapítvány szolgáltatásainak igénybevételi módját, a működés módját, a támogatási lehetőségeket, illetve azok mértékét és feltételeit, valamint a működésről készült szakmai-pénzügyi beszámolót. Az Alapítvány által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megismerhetőek.
A felügyelő bizottság tagjai:
Regős László felügyelő bizottsági elnök
lakcím: 2091 Etyek, Magyar u. 10.
Tiszekkerné Bozsányi Kamilla
lakcím: 2091 Etyek, Honvéd u. 46.
Rujp József
lakcím: 2091 Etyek, Magyar u. 43.