ETYEK-BUDAI BORVIDÉK

A BORVIDÉK TÖRTÉNETE

Hazai borvidékeink között jogilag a legújabbak, történelmileg a legrégebbiek közé tartozik az Etyek-budai borvidék. A legújabb, mert ezzel az elnevezéssel alig 10 éve találkozhatunk – sőt, az önálló Etyeki borvidék sem idősebb 17 évesnél –, de egyben a legrégebbi is, mert a környéken már a rómaiak idejében is foglalkoztak szőlőműveléssel.

Budafokon egykoron a Római Birodalom határőrtornyai vigyázták ezeket az ősi szőlő- és gyümölcsligeteket. A budai hegyek bortermeléséről a 13. századi oklevelekben is olvashatunk. Az Árpád-házi királyok uralkodása idején virágzott a szőlőtermesztés a környékén, és az ezeken a vidékeken élő emberek megélhetésének fő forrásává vált.

Az egykori Buda környéki borvidék valaha Szentendrétől Tétényig, a Duna partvonalán elterülő hegy-, és dombvidék szőlőit foglalta magába. Négy fő körzetre oszlott: Szentendrei szőlők, Budai szőlők (óbudai, Sashegy környéki), Promontori szőlők, Tétényi szőlők.

A középkori, de még a török kiűzése utáni Budának is egyik legfontosabb gazdasági tevékenysége volt a szőlőművelés, nemesítés. Ennek emlékét őrzi például a budai zöld nevű szőlőfajta. Szőlővel volt beültetve akkor még a Rózsadomb, a Kiscelli-párkánysík, sőt maga a budai Várhegy is. A legjobb fekvésű tőkesorok a Gellérthegy és a Sashegy lejtőin húzódtak.

A mai villákkal, bérházakkal beépített budai dombokon hosszú évszázadokon keresztül hazánk talán leghíresebb borvidéke terült el. Mátyás király bölcs politikájának és a Duna közelségének köszönhetően Buda és Pest már a 15. században borkereskedelmi központ volt.

A szállítási lehetőséget a Duna biztosította, így nagy pincék épültek a borok tárolására. A pincék közvetlen lejárattal nyíltak a Duna-partra, így a borok szállítását hajóval tudták megoldani. A pincék építésekor kitermelt kövekből épült a folyó mentét szabályozó rakpart. Ezen pincék többsége még ma is működik. Fejlődtek a szőlőtermelés, szüret és feldolgozás speciális eszközei, monumentális, ma is működőképes bálványsajtók készültek.
A környéken sok rác telepedett le. Ennek következménye képpen a török megszállás után főleg a vörösbor előállítása volt domináns. A Buda-Sashegyi Kadarka európai hírűvé vált, amit feketekadarkából készítettek. Az 1880 körüli bécsi éttermek itallapján ez a budai vörösbor árban igen előkelő helyen, az importált francia borokkal egy sorban szerepelt.

A háborúk következményeként jelentősen megritkultak a szőlők. A törökök kiűzése után német szőlőművelők telepedtek le a vidéken. 1720 és 1770 között 112 német családot telepítettek a községbe, akik felszántották a letarolt földeket, kiirtották az erdőket és néhány évtized alatt felvirágoztatták a mezőgazdaságot. Az 1736-41. évi promontori szőlőtulajdonosok névsorában szereplő 572 névből 309 német csengésű volt. Ebből is következtethetünk a német nemzetiségűek tudatos betelepítésére. A 192 szerb név mellett csak 50 magyar név szerepelt a névsorban.

A 18. században rendszeressé vált a szőlőtelepítés Promontoron és környékén, ahol komoly pincekultusz alakult ki. A Kadarkát és más vörösbort adó fajtákat igyekeztek leváltani fehér fajtákra, a lakosság igényeihez igazodva. Évről évre nőtt az állandó lakosság száma. A legszegényebb zsellér is rendelkezett valamennyi szőlővel. Főleg Promontoron és Kistétényben a század végétől kezdődően a szőlőt bérlő budai, pesti polgárok körében nagy divatja lett a pincézésnek, aminek következtében igen komoly pincekultusz alakult ki.

Változtak a borfogyasztási szokások is. 1830 körül a nagyvárosi lakosság inkább a fehérbort kereste. Arra kényszerültek a budai vidéken is, hogy egyre több fehérborszőlő-fajtát szaporítsanak. 1890-ben ezen a vidéken is nagy pusztítást végzett a filoxéra és az ültetvényeket szinte teljesen elpusztította.

A szőlőkultúra újbóli fellendítése nem járt a várt sikerrel, így csonthéjas gyümölcsök telepítésével igyekeztek a helyi gazdasági életet fejleszteni. A gyümölcsösök lassan kiszorították a szőlőterülteket. Mindehhez még a város dinamikus fejlődése is hozzájárult. Az 1872-ben egyesült főváros óriási terjeszkedésnek indult, amelynek áldozatává váltak az egykoron virágzó szőlőültetvények. Krúdy Gyula idézi szomorúan egyik írásában, hogy Kerkápolyi István műegyetemi tanár 1908-ban szüretelte az utolsó sashegyi vöröset. Azóta sem tudja senki, milyen is lehetett az a bor…

Budapest nagy lehetőségeket kapott arra, hogy kedélyes kis városrésszel adózzon a kulináris örömöknek, ám nem tudott élni adottságaival. Nyoma sem maradt a régi Tabánnak, és mindössze apró kis tükörcserepek emlékeztetnek Óbuda és Budafok régi fényére. A terjeszkedő város eltüntette az egykor híres budai szőlőket is, és a legutóbbi időkben már a főváros nyugati agglomerációjához tartozó mezőgazdasági területek is veszélybe kerültek.

A borvidék többi területének másként alakult a sorsa. A hagyományos jellegű szőlőhegyek és nagyobb szőlőültetvények ma Biatorbágy, Bicske, Tök, Etyek vonalában kezdődnek. A XIX. század közepén a korszerűsítéseknek és újításoknak köszönhetően a Vál-völgyi uradalmi szőlészetek jó hírnevet szereztek maguknak. Jó minőségű fehérbort állítottak elő a pákozdi, sukorói, nadapi, velencei szőlőhegyeken.

A profilváltást Törley József felismerése hozta, aki kiváló lehetőséget talált a korán szüretelt, magas savtartalmú bogyókban. Pezsgőüzeme világhírűvé tette a borvidéket. A századforduló után szinte kizárólagosan Törley József budafoki pezsgőgyára vásárolta fel.

A II. világháború után a helyi szőlőkultúra is válságba jutott. A fordulatot az 1955-ös év hozta meg, amikor megalakult a Hungarovin borgazdasági kombinát etyeki célgazdasága. A Hungarovin Rt. szőlőültetvényeinek (ma a Henkell Söhnline tulajdona) és a termett minőségi fajtáknak köszönhetően emelkedett Etyek-Buda borvidéki rangra.

Az 5632 hektárt kitevő Etyek-budai borvidék bortermelésének súlypontja napjainkra Etyekre és tágabb környékére tevődött át. Az egyedi ökológiai viszonyok, a talajok magas mésztartalma és a szeles fennsíkokból adódóan általában egészséges a szőlő. Ezen a borvidéken a pezsgőgyártáshoz ideális, nagy savtartalmú boralapanyag terem. A szőlőtermesztés uralkodó maradt a kedvező gazdasági helyzet miatt.

Talán éppen ezért olyannyira izgalmas, hogy az Üröm-Budajenő-Etyek-Pázmánd karéjban egyre több kis pincészet kezd ismét bort készíteni. A mezőgazdasági árutermelés virágzása ugyanis némi védelmet nyújthat a természetben élő embernek Budapest tőszomszédságában is.

A legtöbben Champagne-hoz hasonlítják a borvidék adottságait, s hogy nem véletlenül, arra komoly bizonyítékokra találni a múltban. A hasonlóságra ugyanis a már említett Törley József is felfigyelt, és az itteni szőlőkre alapozva tette világhíressé pezsgőüzemét.

Etyek-Buda legújabb virágzása azonban elsősorban már nem nagyobb vállalkozásoknak, hanem 1-5-15 hektáros kis családi birtokocskáknak köszönhető. Számtalan kis pince fogott palackozott borok készítésébe, s ez különös bájt kölcsönöz a vidéknek. Vannak azonban komolyabb kezdeményezések is. A rendszerváltás évében Etyek adta az egyik első országos hírnevet szerző magánborászatot, Báthori Tiborét. Nagyformátumú öreghegyi chardonnay-ja, megmutatta a termőhelyben rejlő hatalmas lehetőségeket és kijelölte a követendő színvonalat.

Az eltelt több mint egy évtized alatt az Etyeki borvidék mintegy tucatnyi vezető szőlőbirtoka nagy utat járt be, úgy a technológiai fejlődést, mint a borok minőségi változását tekintve. A jövőben rejlő további lehetőségek pedig nagyok, hiszen a telepíthető területnek ma még csak mintegy 30%-án találunk szőlőt.

"Etyek, Budapest szőlőskertje" - a szlogen pontosan mutatja, mire rendeltetett a vidék. A jó borok készítése nem egyszerűen árutermelés, hanem egy lehetőség arra, hogy a fővárosiak élhetőbbnek érezzék világvárossá szürkülő kolosszusukat.

A Zsámbéki-medencében, a Buda környéki hegyvidéken és a Velencei-hegyvonulaton meghúzódó szőlőterületek szerint a borvidéket két körzetre osztották. Az etyeki körzethez Alcsútdoboz, Bicske, Csabdi, Etyek, Felcsút, Gyúró, Kajászó, Martonvásár, Nadap, Pákozd, Pázmánd, Sukoró, Tordas és Vál, míg a budai körzethez Budajenő, Budakeszi, Pilisborosjenő, Telki, Tök, Üröm települések határrészei tartoznak.

Az etyeki szőlőtermő vidéket először 1990-ben emelték borvidéki rangra, majd 1997-ben Budapest szőlőskertjét (budai körzet) is hozzácsatolva megalakult az Etyek-budai Borvidék.

A történelmi jelentőségű Körpince pince együttes, a Kecske-gödör, a Sóskúti úti pincesor, az egyedülálló présházak, a gyönyörű szőlőhegyek, a szőlőművelés és borkészítés tárgyi örökségei a múltról tanúskodnak, és kiváltják belőlünk a bor és a szőlőkultúra hagyománya iránti megbecsülést.

TERÜLET

Fejér megye északkeleti peremén, az Etyeki-dombság kezdetén fekszik. Adottságai szinte megegyeznek Champagne-éval. Területe 1480 hektár.

KLÍMA

A lefolyásos domb- és hegyoldalakon, fennsíkokon a légmozgás gyakori, bőséges a napsütés, ami kiemelkedő termelési biztonságot ad, ritkák a számottevő fagykárok. Évi átlagos hőmérséklete az országos átlagnál kissé alacsonyabb, csapadékellátottsága közelíti az országos átlagot. Az ökológiai adottságok lehetővé teszik a korai szürettel kiváló pezsgőalapborok, késői szürettel pedig a minőségi boralapanyag készítését.

TALAJ

Meszes alapkőzeten lösz alapú csernozjom, illetve erdőmaradványos csernozjom.