Dr. Bögi Viktória huszonnégy éve Martonvásár lakója. Jogi pályája a közjegyzőség világában indult, majd kilenc éven át a közigazgatásban dolgozott, ahol gyámügyi és önkormányzati területen szerzett olyan tapasztalatokat, amelyek később ügyvédként is meghatározták a gondolkodását.

Ma főként családjogi ügyekben képviseli a hozzá fordulókat, és munkáját ugyanaz a türelem, empátia és szakmai fegyelem vezeti, amelyet a legnehezebb élethelyzetek mellett is képes megőrizni.

Szeretné, hogy Magyarország végre olyan hellyé váljon, ahol valóban számít a társadalmi szolidaritás, ahol nem látszatintézkedések történnek, hanem felelős döntések, és ahol a közteherviselés, a vitakultúra és a közösségi élet valódi európai mércéhez igazodik.

Kiemelten fontos számára, hogy tisztább közéletet teremtsünk, ahol átlátható a döntéshozatal és érdemi verseny van a gazdaságban. Meghatározó számára a gyermekvédelem és a cselekvőképességükben korlátozottak jogainak megerősítése, amelyhez jól képzett szakemberekre és valódi felügyeletre van szükség.

Mélyen hisz abban, hogy a választókerület természeti értékeit meg kell óvni az indokolatlan beépítésektől, mert a környezet állapota hosszú távon mindannyiunk életminőségét meghatározza.

Fogadóórára bejelentkezni, időpont-egyeztetéssel az alábbi elérhetőségeken lehet:
Telefon: +36 70 215 7180