Birtokvédelem

 

 

Ügytípus megnevezése

Birtokvédelem

Az ügy leírása:

Birtokos: aki a dolgot sajátjaként vagy a dolog időleges birtokára jogosító jogviszony alapján hatalmában tartja. A birtokost birtokvédelem illeti meg, ha birtokától jogalap nélkül megfosztják vagy birtoklásában jogalap nélkül háborítják (tilos önhatalom). Birtokvédelmet a jegyzőtől abban az esetben lehet kérni, ha a birtokháborítás egy éven belül történt. Az eljárás során a kérelmezőnek azt kell bizonyítani, hogy birtokban volt és a birtokot tőle jogellenesen elvonták, illetve birtoklását zavarták. Kérelemre induló eljárás, hivatalból megindítani nem lehet. A kérelem – a kötelező tartalmi elemekkel - formai kötöttség nélkül benyújtható. A birtokvita eldöntéséhez szükséges tényállás megállapítása során a jegyző a felek által előterjesztett, valamint a bizonyítási eljárás során megismert bizonyítékokat szabadon mérlegeli.

A birtokvita eldöntéséhez szükséges tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a jegyző valósnak fogadja el.

Az eljárás jogi alapja:

  • 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (5:1. §-5:8. §)
  • 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról
  • 1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról
  • 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről,
  • 17/2015. (II.16.) Kormányrendelet a jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról

Eljáró szervezeti egység:

Etyeki Polgármesteri Hivatal Önkormányzati és Igazgatási Csoport

Illetékességi terület:

Etyek közigazgatási területén megvalósult birtoksértő magatartás.

A kérelem kötelező tartalma:

  • a kérelmező adatai:

      -     név,

      -     lakcím (székhely),

  • az ellenérdekű fél (felek) adatai:

      -     név,

      -     lakcím (székhely),

  • a birtokvitával érintett dolog megjelölése,
  • a birtokháborítás időpontjának (folyamatos birtoksértés esetén a kezdeti időpontjának) a megjelölése,
  • a birtokháborítás tényének rövid ismertetése,
  • a jegyző döntésére irányuló kifejezett kérelem,
  • keltezés, aláírás.

A kérelem benyújtásának a módja:

  • személyesen ügyfélfogadási időben
  • postai úton
  • elektronikus úton

 A birtokvédelmet kérőnek a kérelmet valamint mellékleteit eggyel több példányban kell benyújtania, mint amennyi féllel szemben a birtokvédelmet kéri. 

Képviselő eljárása esetén a képviseletre vonatkozó megbízást csatolni kell.

Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek esetében (jogi képviselő, gazdálkodó szervezet) kizárólag elektronikusan.

 Az elektronikus ügyintézésre magánszemélyek számára is van lehetőség.

 Az elektronikus ügyintézésről az alábbi elérhetőségeken további információk találhatóak: 

Csatolandó mellékletek:

A kérelemben foglalt tények igazolására szolgáló bizonyítékok.

Elektronikus elérhetőség:

Etyek Polgármesteri Hivatal hivatali kapu adatai:

Rövid elnevezés PMHETYEK, KRID:602008329

A Központi Rendszerben Hivatali Kapuval rendelkezők listája elérhető:

https://ugyintezes.magyarorszag.hu/szolgaltatasok/hivatallista.html

Hivatalból beszerzendő mellékletek:

------------------------

Az eljárás illetéke:

Az Itv. 29.§ (1) bekezdése alapján 3000 Ft, amelyet Etyek Nagyközség Önkormányzata  12001008-01330279-00100004 számú bankszámlájára kell megfizetni az eljárás megindítását megelőzően. A közleményben a kérelmező nevét és címét fel kell tüntetni.

 

Az irat benyújtására nyitva álló határidő:

A kérelmet a birtokháborítástól számított 1 éven belül a jegyzőhöz is, 1 év eltelte után kizárólag a bírósághoz lehet benyújtani.

Ügyintézési határidő:

15 nap

I. fokon döntést hozó szerv:

Etyek Nagyközség Önkormányzat Jegyzője

Az alapeljárásban

II. fokon döntést hozó szerv:

A jegyző döntése ellen államigazgatási úton jogorvoslatnak helye nincs. A határozatot sérelmesnek tartó fél az ellenérdekű fél ellen pert indíthat a Bicskei Járásbíróságon. A keresetlevelet Etyek Nagyközség Önkormányzat Jegyzőjénél kell benyújtani, jogi képviselő esetén kizárólag elektronikusan.

A végrehajtási eljárásban II. fokon döntést hozó szerv:

Fejér Megyei Kormányhivatal